-          Vigyázz magadra kislányom! – ezek voltak édesanyám utolsó szavai hozzám a nyári szünetem elkezdése előtt. Majd feltett a Szeged felé tartó vonatra. Nagyon vártam már ezt a nyarat főleg mikor megtudtam, hogy egész nyáron a barátnőmnél lehetek. Vera, vagy ahogy én hívom Vica már egyetemistahallgató, és szegeden él. Még az iskolába ismerkedtünk meg. Vica fölöttem járt három évvel de a viszonylag nagy korkülönbség ellenére is nagyon jóba lettünk. Ő a legjobb barátnőm, és végre sikeres előrehozott érettségieimnek hála elmehettem hozzá nyaralni.

Azért is örültem ennek ennyire, mert végre együtt lehettünk, de bevallom volt hátsó szándékom is.  Idén rendezik meg itt a kajak kenu világbajnokságot. Erre vártam egész évben. Hogy elmehessek ide. Ez kicsiny hazám egyik legnagyobb eseménye, és itt összegyűlnek azok az emberek, akik igazán fontosak. A szüleim kikötötték, hogy csak akkor mehetek el, ha bizonyítványomban csak kiváló jegyek lesznek. Őszintén szólva nem tudom, mi szeretnék lenni, de bevallom nem esett nehezemre szüleim kérését teljesítenem. Iskolámban nem tartozok a népszerű emberek közé, barátom sem sok van, de azokban tudom, bízhatok. Még is egyik legnagyobb törés számomra az volt, mikor barátnőm szegedre költözött a tanulmányai miatt. Nagyon sokat jelentett, jelent számomra Vica barátsága. Ő volt az aki segítségével az elmúlt évek csalódásait túl tudtam élni. Ha bajban voltam mindig segített nekem. Számíthattam rá akár hajnal egykor is, mikor sírva hívtam föl, egy apró szerelmi csalódás miatt. Igaz nekem akkor az a világ fájdalmával volt egyenlő. De ezek az idők elmúltak. Már bátran ki merem állítani, hogy egy igen erős ember szállt fel a vonatra. Legalább is én ezt hittem…

A vonat elindult. Az új életem ekkor kezdődött meg, de ezt akkor és ott még nem is sejtettem.

Két és fél óra utazás után megérkeztem abba a gyönyörű Tisza-parti városba. Az állomáson barátnőm várt engem. Magas, gyönyörű alakja kimagaslott a tömegből, de ha ez nem lenne elég szőke haja úgy virított, mint a napsugár. Azonnal felismertem őt a tömegben. Hatalmas ölelésben fonódtunk össze. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, hiszen a sok tanulás mellet szinte egész évben nem is találkoztunk. Ezt a nyarat arra akartam szánni, hogy csak vele foglalkozhatok, és ezzel ő is így volt.

-         Szia Kitti! Annyira hiányoztál - köszönt nekem barátnőm. Ahogy ott álltam mellette 168 centimmel, zöld szememmel és barna hajammal, nem is értettem, mi az ami vonzó bennem, vagy is mi az ami miatt a barátságát megtudtam kaparintani, úgymond magamnak. De nem panaszkodok.

-         Szia Vica! Istenem, te is nagyon hiányoztál. Már alig vártam, hogy újra találkozzunk. Annyi mesélni valóm van, és remélem neked is – mosolyodtam el és még egyszer megöleltem.

-         Jaj ne is mond! Annyit fogok neked mesélni, hogy meg is fogsz engem unni. De most gyere, mert este buliba megyünk, és nem is lesz időnk elkészülni, ha így folytatod – mondta és húzott maga után a kocsija felé. – Na, milyen volt az utad? Remélem nem akartak elrabolni téged. – Viccelődött szokásához híven. Többek között ezt szerettem barátnőmben, hogy mindig mindenben a jót látta, és meg tudott nevettetni, a legrosszabb napjaimon is. Maga volt a megtestesült optimizmus. Ezzel szemben én… Azt hiszem, tudjátok a folytatást.

Szerencsémre nem lakott messze a pályaudvartól, így alig fél óra múlva, már a konyhájában ültem, ahol meglepetésemre egy félisten adonissz várt minket, Jobban mondva Őt. Mint kiderült barátnőmnek sikerül bepasiznia az elmúlt fél évben, csak ezt valahogy elfelejtette megemlíteni. Megmondom őszintén, hogy nem nagyon örültem neki, mert így minden számításomat keresztülhúzta. Mit fogok én itt egyedül csinálni egész nyáron? Mert annyira már ismertem Vicát, hogyha valakije volt, akkor barátnőit hanyagolta, teljesen a kapcsolatnak élet.  Ami nem lett volna baj, csak akkor ne hívott volna engem is.

-         Tudom, mit gondolsz… - fordult felém barátnőm, mikor a pasi, akiről közbe kiderült, hogy Tamásnak hívják, leszaladt a boltba, egy kis üdítőért, de mindannyian tudtuk, hogy ez csak kifogás. Szerintem Ő is érezte a feszültséget, ami köztem és köztük vibrált.- De nem kell félned, csak két hétig lesz itt nállunk utána vissza kell mennie Angliába.

-         Na ennek örülök. – mondtam de barátnőm arcán láttam, hogy ez nem esik jól neki, így gyorsan kijavítottam magamat. – Már mint ne érts félre nagyon jó látni, hogy ilyen boldog vagy, csak őszintén féltékeny vagyok arra, hogy elveszítelek.- böktem neki ki nagy nehezen, hogy mi nyomja igazából a szívemet.

-         De ne legyél az! Te mindig a legjobb barátnőm leszel, akire számítok. Ne aggódj, hogy valaki is elválaszthat minket! – Jött oda hozzám és átölelt.

Ngyon megnyugtatott a szavaival, amire nekem most nagy szükségem volt. A következő pillanatban Tamás is visszaért. A délután hátralevő részét pihenéssel töltöttem, de este nem hagytak nyugodni barátaim. Kitalálták, hogy mennyünk el a VB- nyitóbulira, amihez nekem nem sok kedvem volt, de mivel barátnőm is és Tamás is hajthatatlan volt így be kellet adnom a derekamat. Az események sodródásában csak arra lettem figyelmes, hogy este már ott álok talpig kicsípve a sok ismeretlen arc között egyedül, megszeppenve, és halálosan fáradtan. Fél óra semmit tevés után úgy döntöttem, kimegyek és szívok egy kis frisslevegőt. Mivel, hogy a buli egy hajón volt, ami ott horgonyzott a szegedi kikötőbe jobbnak láttam, ha keresek egy olyan helyet, ahol senki nem talál meg. Így esett a választásom egy közeli lépcsőlejárathoz, ahol úgy gondoltam senki nem talál rám. Hát tévedtem. 

Egyszer csak arra lettem figyelme, hogy valaki néz engem. Mikor hátrafordultam, egy féri alakot véltem felfedezni a félhomályban. Először nagyon megijedtem, mivel nem tudtam, hogy ki lehet az és vajon mit akarhat tőlem. Valószínű az idegen is észrevett, mert rámförmedt.

-         Hát te ki vagy, és mit keresel itt?

Azt hittem meg áll bennem az ütő, úgy meg ijedtem, hát még mikor rájöttem ki is a hang tulajdonosa…